2011. október 21., péntek

Kata és Lali esküvői tortája





Úgy érzem már ideje, hogy közzéteszem...:-)
Szeptember 17-én volt drága barátném esküvője.
Én voltam a szerencsés aki elkészíthette neki az esküvői tortájukat.
Ez volt az első, hogy esküvőre készítettem, és naggggggyon izgultam, hogy jól sikerüljön minden.
Már két héttel előtte elkezdtem "gyártani" a rózsákat.
Úgy terveztem, hogy kisebb kompozíciókban csokorszerűen fognak elhelyezkedni a tortán, de közben máshogy alakult, annyira mértem meg számoltam, hogy végül magasabbra sikerültek a csokirudak mint a szintek, de a rudak legalább egyformák voltak :-D
Teljesen idegroncs lettem, mert 2 nappal  a lagzi előtt még nem volt fehércsoki, vagyis körbejártunk mindent, de sehol sem találtam, míg végre Az egyik bevásárló központban akadtam rá a megfelelőre.
A rudak legyártása aztán egy idegörlő feladat, monoton, és baromira precízen kell csinálni hogy egyforma és szép legyen.
Mivel az én hűtőmben nem nagyon fért volna el, így az esküvő előtti napon a helyszínre szállítva "szereltem" össze.
....kiegészítem hamarosan a posztot, és hozok adatokat a felhasznált mennyiségről is...(csak nem találom amire felírtam :-D)

8 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek lettek a csokirudacskák! :)

    VálaszTörlés
  2. Wooow!!! Nagyon szép!
    (Az ott Te vagy feketében? Olyan, mintha tesók lennétek a menyasszonnyal)

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok, akkor ezek szerint túlestél már te is a tűzkeresztségen! :)
    A torta gyönyörű lett! Azt átérzem, hogy mennyi tervezgetés, számolgatás, előkészület, rohangálás és alapanyagkeresés előzte meg a torta elkészültét! Azt pedig még elképzelni sem tudom, hogy ez a rengeteg csokirúd mennyi idő alatt készült el. Mindenesetre hihetetlenül precíz munka! Gratulálok!
    (Amúgy én nem is értem, hogy a legtöbb helyen miért nem árulnak rendes fehércsokit, úgy kell rá vadászni...)

    VálaszTörlés
  4. Csodaszép!Gratulálok!
    Írtam egy emailt,ha lesz időd légyszíves nézz rá!

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok!

    tejszínhab köszönöm, csak olvadoztak a melegben. :-)

    M@rti, igen én vagyok a fekete a fehér mellett :-D, nem vagyunk tesók, csak a barátnőm. Hasonlítunk? Nem semmi :-))

    Gabi, köszi a szép szavakat, majd hozok adatokat a felhasznált mennyiségről, csak elkevertem valahová a papírt, az biztos hogy az alsó 40 cm-es torta volt.

    Szazala, köszönöm, sajnos emailt, nem kaptam :-((

    Tortabirodalom, köszönöm szépen.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Zsuzsi!
    Megkaptad,válaszoltál is,csak most esett le,hogy inkognitóban voltam eddig:)!Én lennék a jilkes-marcipános druszád:)!
    Itt is szeretném megköszönni a segítségedet!

    VálaszTörlés
  7. Szia Szazala, így már értem!
    Ok minden rendben, és nagyon szívesen!

    VálaszTörlés