2012. június 20., szerda

Laptop torta





Jó nagy laptop tortát készítettem, táskával együtt.
Legalábbis  a súlya jó nehéz volt.
A saját gépemet és a táskáját "másoltam" le, szóval élethű nagyságú volt.
Nagyon aprólékos munkát igényel, főleg maga a laptop, azon belül is a billentyűzete.
Több órán keresztül készítettem, mértem, számoltam, festettem, és utólag tettem fel a laptopra, így egyszerűbb volt kivitelezni.
A táska 3 db sima piskótából (rengeteg tojásos, már nem is tudom mennyi ment bele, de azt hiszem 21...), és mascarpone-s epres krémből állt. (80 dkg mascarpone+60 dkg eper+tejszínhab)
Arra a területre ahol a laptop rajta állt kicsi fa rudakat szúrtam , hogy megtartsa a "gépet".
A laptophoz külön erre az alkalomra készíttettem egy fém állványt.
Erre került 2 nagyon vékony piskóta közé, szintén vékony csokikrém, hogy azért lehessen is enni belőle, de ne legyen ormótlanul vastag.
Utána bevontam, kivágtam a billentyűzet helyét , aztán beleraktam az előre elkészítettet.
A monitor részhez fényképes ostyát használtam, a 40. születésnappal kapcsolatos képeket "szerkesztettem" rá.
MOst már kifogom próbálni a hidegzselét, mert csak-csak behullámosodik az ostyám egy kicsit mindig.
Egy két apróbb részletet leszámítva, így elsőre elég jónak gondoltam.
Remélem mások is :-)))



7 megjegyzés:

  1. Ez nem "elég jó", ez tökéletes!!! Megint szuper dolgot alkottál!!! :-)
    Jössz a cukorshow-ra, remélem!!!

    VálaszTörlés
  2. Köszi :-)

    M@rti, még nem is gondolkodtam a cukorshow-n, de lehetséges, hogy elnézünk, nagyon érdekelne a karamellezés. :-)
    Ha ott leszek találkozunk, ha felismerjük egymást :-))))))))))))))

    VálaszTörlés
  3. Azta! Ez nagyon profi lett! A bélyegkép először becsapott rendesen. :)) Megérte órákig pepecselni, nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Kérlek írj rám emailbe. Egy torta miatt szeretném felvenni veled a kapcsolatot. victoria.kollar@gmail.com

    VálaszTörlés
  5. Szia.
    fantasztikus lett ez a torta!!!! nagyon-nagyon tetszik!!! :) eszméletlen ügyes vagy :)
    Én is kérni szeretnék valamit, kérlek írj nekem is egy emailt ,mert nagyon szeretnék valamit kérdezni ezzel a tortával kapcsolatban!!! nagyon fontos lenne !!! előre is köszönöm a segítséged :)
    email címem : csakugy222@gmail.com

    VálaszTörlés